Sír felújítás 

2021 őszén felkerestük Szántó István Magyarország első vese transzplantációján átesett ember sírját, hogy méltóképpen megemlékezhessünk, hálánkat fejezhessük ki. A sír az elmúlt idők alatt elhanyagolt lett, mert az idős családtagok már nem tudták a távolság miatt rendben tartani. A sírt letakarítottuk, rendbe tettük, friss koszorúval és virággal megemlékeztünk róla, hálát adtunk. 

Szántó László, Laci bácsi, 1962. december 21-én egy pénteki napon Magyarországon elsőként adta egyik veséjét testvérének Szántó Istvánnak, egy akkor még sokkal, de sokkal bizonytalanabb időszakban. Testvére, István mindössze 79 napot élhetett a műtét után és ilyenkor felmerülhet az emberben a kérdés, hogy megérte-e? A válasz egyértelműen az, hogy igen! Az Ő önzetlen áldozatuk nélkül, ma nem lenne ott az élődonáció, ahol van és nem lennének évről-évre egyre többen, akik merik vállalni ezt csodálatos tettet. Szántó István nem a donáció áldozata, hanem annak mártírja, hősi halottja, testvére és orvosaik pedig úttörőjük az élődonáció magyarországi elindulásának. Az akkori áldozatvállalásuk óriási példamutatás bátorságból, önzetlenségből, szeretetből egész hazánk, de a világ számára is, s a ma hasonló élethelyzetbe kerülő embernek is olyan mentőövként szolgál, melybe kapaszkodhatnak.

Hisszük, hogy minden ma sikeres élődonoros veseátültetés mögött is megcsillan a múlt, az Ő történetük, Laci bácsi áldozatvállalása, hiszen a jelen a múlt nélkül nem létezik. Személyes érintettség révén az elmúlt időszakban átélt küzdelmeink, nehézségeink embert próbáló időszak volt, ahogy minden más ilyen helyzetben lévő embertársunknak is az, de bizonyos szempontból mégis sokkalta könnyebb volt, mint számukra, mert volt előttünk igazi példa, olyan húsvér ember, emberek akivel tudtunk beszélni. Ez akkoriban nem így volt, a teljes sötétségben, vakon, sokkal nagyobb kockázattal vállalták a bizonytalant és tettek tanúságot. Az a tény, hogy ma több mint 60 évvel később Laci bácsi él, egyben bizonyítéka annak, hogy a betegek el tudják hinni: lesz ezután is élete a donornak és komolyan megfontolandó lehetőségként elmerjék fogadni a feléjük irányuló áldozatot, de mindeközben minden donornak, igazi megerősítés és forrás a példája, ami olyan plusz bátorságot ad, pusztán a tényével is, hogy ezelőtt 60 évvel történt műtét után is lehet egy vesével ennyit élni. Ez egy olyan kapaszkodó, ami ad egy olyan bizonyosságot, hogy végül valóban képes legyen kitartani az ember a döntésében. Ezelőtt 60 évvel még példa híján nem volt ilyen kapaszkodó, Ő mégis képes volt rá, s emiatt a tanúságtételük, történetük az összes többi fölé emelkedik. A ma sikeres élődonoros vesetranszplantációk mindegyike a múltban gyökerezik, s bár István csak 79 napot élhetett a műtétet követően merjük kimondani, hogy annyira sikeres volt, hogy a jelenben is sorra írják a csodákat, melyből csak egy a mi történetünk. Azt gondoljuk a társadalom példájáért a tiszteletet és hálát talán sosem fogja tudni eléggé kifejezni, hiszen tette olyan értéket és mintát állított, ami szinte felfoghatatlan, egy nemzeti kincs. Köszönettel és hálával gondolunk rájuk mindennapon.

Somogyi-Adamis Noémi és Somogyi Farkas Tamás

Férjem nélkül soha eredeti bejegyzése

#élődonorosvesetrenszplantáció #vesebetegség #transzplantáció #ferjemnelkulsoha #megcsináltuk #egfr #vesebetegség #vesedonor #élődonor #vesetranszplantáció #kidneydonor #adjeletet #családoktörténetek